Ütős kis beszélgetések 8. - Czibere József

A Gramofon.hu internetes zenei folyóirat sorozatában Budai Krisztián ütőhangszeres előadóművész, zenepedagógus beszélget kollégáival – ezúttal Czibere Józseffel. 

A sorozat eddigi írásai elolvashatók itt:

Mogyoró Kornél: http://www.gramofon.hu/archivum/utos-kis-beszelgetesek-1-mogyoro-kornel-a-meinl-magyarorszagi-endorsere

Dés András: http://www.gramofon.hu/archivum/utos-kis-beszelgetesek-2-des-andras

Horváth Kornél: http://www.gramofon.hu/archivum/utos-kis-beszelgetesek-3-horvath-kornel

Gábor Andor: http://www.gramofon.hu/archivum/utos-kis-beszelgetesek4-gabor-andor

Szendi Gábor: http://www.gramofon.hu/archivum/utos-kis-beszelgetesek-5-szendi-gabor

Oláh Antal: http://www.gramofon.hu/archivum/utos-kis-beszelgetesek-6-olah-antal

Bartus Zoltán: http://gramofon.hu/archivum/utos-kis-beszelgetesek-7-bartus-zoltan

*

Czibere József ütőhangszeres előadóművésszel beszélgettünk Hajdúböszörmény egyik kávézójában a timbalesről, ütősegyüttesről, jazz táborról, tumbaóról, Londonról, Alex Acunáról, a Balázs Elemér Groupról, és még sok minden másról.

G: Mikor és hogyan kerültél kapcsolatba az ütőhangszerekkel?

CJ: 11 éves voltam, amikor beiratkoztam a zeneiskolába. Nem tudom hogyan jött, de egyértelmű volt számomra, hogy dobolni akarok.  Egészen pontosan az történt, hogy a volt általános iskolám bejáratánál ki volt függesztve a zeneiskolának (Bartók Béla Zeneiskola, Hajdúböszörmény) egy hirdetése, amiben felvételt hirdettek a következő tanévre. A plakáton szerepelt az is, hogy dob szakra is lehet felvételizni. Elmentem a felvételire, ahol énekeltünk, tapsoltunk. Augusztusban kaptam egy levelet, hogy felvettek. Leírták a beiratkozással kapcsolatos tudnivalókat is. Elmentem augusztusban, mondtam, hogy ki vagyok, mit akarok. Azt mondták, hogy nem találják a lapomat az ütősök között. Ekkor valaki szólt, hogy: „Ja persze, Czibere? Trombitára vettük föl.” Erre mondtam, hogy akkor köszönöm szépen, viszontlátásra, a trombita engem egyáltalán nem érdekel. Vagy ütőzök, vagy semmi - nem is tudom, hogy 11 évesen hogy voltam ennyire tudatos -, átkerültem tehát az ütősökhöz. Így indult a dolog, Szabóné Bojtor Éva néni volt az első tanárom.

G: Tehát akkor nála kezdtél?

CJ: Igen, nála kezdtem. Ő két évig tanított, aztán elment szülni. Ezután Sándor László került a zenesuliba Éva néni helyére. Még egy évig jártam zeneiskolába, azután úgy döntöttem, hogy nem szeretném a klasszikus vonalat folytatni. Kértem Lacit, hogy hadd folytassam nála magánórákon. Nála tanultam még körülbelül 5 évig magántanulóként.  Az elején a klasszikus ütős szak jóvoltából dallamhangszerezni, marimbázni, harangjátékozni is tanultam, és természetesen sokat kisdoboltam. Amit nagyon hiányoltam, hogy nem volt függetlenítés, dobszerkós játék. Viszont amikor Laci odakerült, akkor pont ez a vonal erősödött, aminek én nagyon örültem. Nem volt baj a klasszikus ütővel, de nekem valahogy más volt az elképzelésem. Laci létrehozott itt, Böszörményben egy ütőegyüttest, ami azóta is működik. Tulajdonképpen ott kerültem kapcsolatba - akkor ütővel játszottam - a timbalesszel, és kolompokkal. A timbales által figyeltem fel a többi latin ütőhangszerre.

G: Nagyon különleges, hogy nálad pont a timbalesszel kezdődött minden! Nem nagyon hallottam még ilyet.

CJ: Valóban, ez nem túl jellemző! Amikor én kezdtem, a kézi ütőhangszereknek nem igazán volt nagy divatja. Nem is lehetett tudni, hogy hol tanulhatnék ilyet. Akkoriban ebben a műfajban Horváth Kornél, Szendi Gabor, a Dely fivérek, voltak itthon a legismertebbek.

G: Gyakorlatilag amikor megismerted a timbalest, onnantól egyértelmű volt, hogy a perkát fogod választani?

CJ: Nem igazán. Azért mindig húztam volna a dobcucc felé. Nem volt saját hangszerem, így aztán kevés lehetőség volt a gyakorlásra. Középiskolában volt egy zenekar, ahol doboltam. Rockot, punkot játszottunk.    Az ütőegyüttessel (Sándor Laci Böszörményi csapata) valamiféle rutint szereztem a perkában, és abban, hogy hol van ezeknek a hangszereknek a zenén belüli a helye, és mit kell játszani a dobcucc ritmusával együtt. A későbbiekben kiderült, ez elég jó felkészítés volt. Nem hiszek a véletlenekben, és végül is az életem folyamán csak az ütőhangszerek felé vetődtem, ez maradt. Nem bántam meg, nagyon szeretem ezt a világot, és így olyan dobosokkal játszhattam együtt, akikkel világéletemben szerettem volna. De ha dobos vagyok, akkor nem biztos, hogy adódott volna erre lehetőség.

G: Kik voltak a későbbi tanáraid?

CJ: Hivatalosan nem jártam senki máshoz. Laci után azok a muzsikusok képeztek, akikkel együtt zenéltem. A jazztáborban Jávori Vili bácsi, Solti János és Szendőfi Péter is tartott órákat. Magát a hangszeres játékot, a kongázást videókból tanultam meg. Ha valamit elcsíptem a TV-ben, azt rögtön fölvettem videókazettára, és utána ronggyá néztem.  Volt egy finnországi jazz fesztivál: Pori Jazz. Ott játszott egy Latin All Stars zenekar Giovanni Hidalgo-val, meg Tito Puente-vel, abból a koncertből például rengeteget tanultam. Voltak mozzanatok, amiket visszatekertem, vagy lelassítottam, vagy kockáról-kockára néztem meg. Próbáltam levenni a mozdulatokat, és visszaadni a hangszer hangzását. Nehézkes volt, de a tudás így lett az enyém. Olyan zenésztársaktól tanultam még rengeteget a zenélésről, a tempótartás fontosságáról, mint például Eichnger Tibor, Gavallér Csaba, Frey György, Tátrai Tibor, Glázer Péter, Balázs Józsika, Balázs Elemér. Igazából mindenkitől tanultam valamit, akivel együtt játszottam. Mindenki játékában fel lehet fedezni olyat, amire érdemes odafigyelni. Nagyon sokat jelent nekem, hogy ilyen óriási zenészektől tanulhattam, tanulhatok a mai napig.

G: A dobfelszerelés vonal később sosem lett domináns, nem voltak vargabetűk?

CJ: Nagyon sokáig nem. Amikor rátaláltam az ütőhangszerekre, akkor az maradt a fővonal. Annyira el is voltam vele foglalva, hogy nem foglalkoztam a dobfelszereléses játékkal. Nagyjából 5 éve vásároltam egy dobcuccot magamnak, és elkezdtem dobolni pár zenekarban. De csak hobbi szinten. Persze szeretem, meg gyakorlom, de mégsem érzem magam olyan biztonságban, ha dobolni kell, mint amikor ütőzni. Most indítottam egy számomra új vonalat, amelyben megpróbálom ötvözni az ütőzést és a dobszereléses függetlenítést. Olyan groove-okat próbálok meg összerakni és lejátszani, ahol mind a 4 végtagommal függetlenítek, más-más ritmikát hozok. Ezeket a kíséreteket van lehetőségem használni is, mert egy olyan latin zenekarban - Révész Richárd latin Trio-  játszom, ahol erre van igény. Tulajdonképpen a 3-4 ütős szólamát próbálom kiosztani kezekre és lábakra.

G: Volt valaha zenei példaképed, akit úgy éreztél, hogy érdemes lenne követni?

CJ: Igen. Több ilyen zenész is van.

G: Mesélnél róluk egy kicsit? Kik voltak régen és azóta mi változott?

CJ: Akik régen voltak, azok maradtak. Akiket említettem magyarok közül: Szendi Gábor, Horváth Kornél – ők nekem magát az ütőzést jelentették. Tőlük rengeteget vettem át, nem feltétlenül kopírozásról van szó, inkább mentalitást, habitust, hozzáállást, zeneiséget. De hogy mást is említsek, Tátrai Tibuszt rengeteget hallgattam. Külföldiek közül Giovanni Hidalgo, Anga Diaz és Santana ütősei, Karl Perazzo és Raul Rekow. Dobosok közül Tony Williams vagy Kovács Gyula, Pecek Lakatos Géza. Ők voltak azok, akikkel „itthonról” elindultam. Ők a mai napig meghatározzák azt, ahogyan zenélek. Balázs Elemér zenélését abszolút követendőnek tartom, és óriási, hogy vele muzsikálhatok hétről-hétre. Mindenkiben, akivel együtt játszom találok valami követendőt, különben nem játszanék vele.

G: Neked egyébként van kedvenc stílusod, ritmusod vagy hangszered, amit, vagy amin nagyon szeretsz játszani?

CJ: Nem nincs ilyen. Amiben megérzem azt, ami számomra fontos azt szeretem. Stílustól, ritmikától vagy hangszertől függetlenül.

G: Esetleg valami univerzális?

CJ: Tulajdonképpen van, mert amit tumbaónak hívunk kongán, az a 4/4-es lüktetésű az afrikai gyökerű, 2-4-es hangsúlyozású zenékre pontosan illeszkedik. A hangsúlyok úgy vannak elosztva benne, hogy pont a dobfelszerelés hangsúlyai közé esnek, ezért kiegészítik egymást, beleillik a popba, rockba, a funkyba, az összes 2-4-es lüktetésű zenébe. A tumbao univerzális, de nem a kedvencem. Ennél azért többről szól a kongázás, főleg ha az ember belemegy a latinba.

G: Igen, nyilván ez sokkal mélyebb.

CJ: Igen, tényleg sokkal mélyebb, és a 4/4 igazából soha nem szerepel egyedül. Legtöbbször a 6 és a 4, vagy a 3 és a 4 együtt van jelen. Ebben próbálok mostanában elmélyedni.

G: Ha jól tudom, huzamosabb ideig voltál kint Angliában. Mit csináltál odakint? Muzsikáltál, tanítottál?

CJ: Igen, kint éltem 2,5 évig. Ezt is-azt is csináltam. Szerencsét próbálni mentem ki. Az elején mindenféle volt, takarítottam, dolgoztam kocsmában. A kocsmában először mint live session, egy DJ-vel közösen pénteken és szombaton. Aztán ott is laktam a pub fölött. Később úgy alakult, hogy dolgoztam a pultban is. Közben elkezdtem tanítani egy zenesuliban, meg egy általánosban London egyik északi körzetében Barking and Dagenhamben. Volt egy zenekar is, akikkel együtt indultunk, egy trió Can of Girls néven. A zenekarban Hasznos Ákos basszusgitározott és Simon Tylor trombitált. Én ütőhangszereken játszottam, és készítettem számítógépes groove-okat is hozzá. Ezzel játszottunk több-kevesebb sikerrel. Ahol felléptünk, ott sikerünk volt, de nagyon nehéz volt koncerthez jutni. Nem volt olyan ember, aki szervezte volna nekünk a dolgokat. Magunknak kellett csinálni, és azért ez ott sem egyszerű, sőt majdnem nehezebb, mint itthon. Ezek után bekerültem egy másik zenekarba, Victor Davis akkori éppen új formációjába. Az akusztikus csapat felállása a következő volt: Victor Davis – gitár-ének, Kerim Günes – basszgitár és én ütőshangszereken. A repertoárban Victor saját dalai voltak. Teljesen véletlenül jött össze, mert akkor már azon voltam, lehet, hogy hazamegyek. Valahogy nem éreztem olyan jól magam, pedig már tanítottam akkor. De gondoltam adok még egy esélyt magamnak: teszek ki hirdetéseket a Denmark street-en (szinte csak hangszerüzletek vannak itt), és megpróbálok magánórákat is adni. Ahogy ragasztgattam a hirdetéseimet a boltok ajtajaira, megláttam egy hirdetést, amiben latin ütőst kerestek. Rögtön fel is hívtam. Kérték az e-mail címem, ahova átküldték a meghallgatás időpontját, és a hanganyagot is amiből fel kellett készülni. Hasznos Ákos barátom segített eljutni a meghallgatásra. Jól sikerült, és engem választottak. Két hét múlva volt az első fellépés Tallinnban, majd nemsokára mentünk egy 16 állomásos japán turnéra. Eztán folyamatosan jártuk Európát. Mindeközben a tanítás is kezdett egyre jobban beindulni, mert már letanítottam egy évet Barking and Dagenhamben. Ákos tanított az Essex Music Service-ben, ami egy megyei zenei szervezet Essexben. A szervezet a megyén belül közvetít ki tanárokat. 2006-ben felvételt hirdettek ütőhangszeres tanári állásra, én pedig jelentkeztem. Elmentem az állásinterjúra, ami nagyon jól sikerült. Jó hangulatban 1,5 órát beszélgettem az interjúztatókkal. Másnap fölhívtak, hogy enyém az állás. Ez volt júniusban, aztán augusztusban úgy alakult, hogy olyan honvágyam lett, amitől nem bírtam tovább ott maradni és összecsomagoltam. Közöltem az iskolákkal hogy a továbbiakban nem tudok órát vállalni. Megbeszéltem Victor-ral, hogy hazaköltözöm, de ha van buli, akkor jövök. Haza is jöttem, de még két évig jártam vissza koncertezni Victor zenekarával.

G: Mikor jöttél vissza?

CJ: 2006-ban jöttem haza, és tavaly próbáltam ismét szerencsét Londonban. Kint azonban felismertem, hogy Magyarországon olyan zenészekkel játszom, akik amellett, hogy fantasztikusan zenélnek, a barátaim is. Odakint semmi értelme újra kialakítani egy ilyen kört. Csak azért kimenni, hogy az ember valamennyivel többet keressen, hogy elmondhassa, hogy jobban él. Vannak olyan dolgok, amik nem eladóak! Rájöttem, hogy ami nekem az életben fontos, az itthon van. A nyelviség miatt is jobb itthon, mert értjük egymás poénjait, és ez óriási dolog. Jó itthon, jó a légkör. Az itthoni muzsikusok a világ legjobbjai. Voltam kint jam sessionökön, és persze az ottaniak eljátszogatnak, a kötelező dolgokat megcsinálják, de mégsem érzem azt a zenei szabadságot, amit itthon. Itt mindenki gyakorol, szeretne jobb lenni, fejlődni, és hihetetlen pezsgés van. Nyilván azért nem egyszerű itthon sem, senki nincs túlfizetve, volt pár hónap, amikor gyakorlatilag napról-napra éltünk, de az anyagiak csak egy kis szelete az életnek. Jó az, ha az ember biztonságban érezheti magát, pláne 2 gyerekkel, de a lelki és testi egészséghez az előbb említett dolgok nagyon erősen kapcsolódnak. Azóta minden egyes koncertet alig várok, és jól érzem magam! Sok mindenkit látok, aki meg van törve, ki van égve, panaszkodnak, rosszul érzik magukat itthon, mert olyan dologra vágynak, ami szerintem nem hoz igazi boldogságot, teljességet az életükbe, és közben nem veszik észre - annak ellenére, hogy milyen a politikai, gazdasági helyzet -, mégis egy gyönyörű helyen élhetünk. Mióta hazajöttem nagyon tudom értékelni azt, ami itthon van!

G: Hol zenélsz jelenleg, milyen formációkban lehet téged látni és hallani?

CJ: Három csapatban mondhatom magam állandó tagnak: a Balázs Elemér Group ( Szőke Nikoletta, Balázs Elemér, Balázs József, Lakatos Pecek Krisztián, Komjáti Áron, Szakonyi Milán), a Tátrai Trend (Tátrai Tibusz, Glázer Péter, Pintér Tibor), a Révész Richárd Latin Trió (Révész Richárd, Fónay Tibor). Az utóbbiban latin jazzt játszunk, Ricsi számait illetve klasszikus átiratait és néhány standard kubai dalt.Ezeken kívül játszom Torres Danival, Cserpes Laurával és helyettesítések is akadnak. Legutóbb Rácz Gergőnél, Vastag Tamásnál voltam.

G: Tanítással mi a helyzet?

CJ: A Snétberger Zenei Központban tanítok ütőhangszert már második éve, nagyon szeretem. Úgy működik a suli, hogy egy évben háromszor vannak kurzusok a tanszünetek alatt, ami összesen 11-12 hét. Jók a feltételek, a körülmények, tehetségesek a gyerekek.   Régebben adtam magánórákat is, de mostanában nem. Nincs próbatermem, otthon gyakorolok, így a feltételek most nem adottak a tanításhoz.

G: A Tam-Tammal milyen kapcsolatban álltok? Az endorserek között említenek téged is.

CJ: Jó a kapcsolat, mindig segítették a pályámat. Dubán Dezsővel indult, Ő olyan ember, aki amennyire tudja, segíti a zenészeket. Amikor kezdtem, nála vettem az első pár kongámat. Sokat segített, Lacinak is küldött hangszereket (Sándor Laci). Aztán később üzlettársak lettek Pálmai Gáborral. Amikor a Back II Black-ben játszottam, akkor a dobos, Glatz Gábor vitt el Pálmai Gabiékhoz, hogy beszéljünk meg velük egy Meinl endorserséget, mert akkor azért már viszonylag sokat koncerteztem.

G: Mikor volt ez? Melyik évben?

CJ: 2001 környékén. Hát nem most volt! Szerencsére jóindulatúan álltak hozzá, és beszéltek a németországi Meinl-esekkel, és megállapodtak a részletekről. Kaptam tőlük egy garnitúra hangszert, nagyon sokáig ezen a szetten játszottam. Aztán 3 éve kinéztem magamnak az LP Palladium kongákat (Giovanni Hidalgo abroncsos, jó nehéz hangszerei). Hidalgo is nagy példaképem, sokat néztem, sokat hallgattam őt. Ő ezen a típusú hangszereken játszik, és nekem nagyon tetszett az a hangzás. Elkezdtem rá gyűjteni. Beszéltem Andorral (Gábor Andor – Tam-Tam), és mondta, hogy várjak még, ne kapkodjam el, mert úgy néz ki, megszűnik a Meinl-lel a kapcsolatuk, viszont az LP meg szeretné, ha ők lennének a forgalmazók. Emiatt lehet, hogy tudnak nekem intézni valami együttműködést, amivel én is jól járnék. Egyelőre még csak én jártam jól, mert sajnos eddig nem nagyon volt még lehetőségem viszonozni, igaz a Hangfoglalásonkét alkalommal játszottam a Tam-Tam standján ezeken a hangszereken. Egy igen kedvező árengedményt adtak, így meg tudtam vásárolni az előbb említett kongákat, amit ezúton is köszönök! Tehát konga szinten most ezeken a hangszereken játszom, és a bongóm is LP. A többi az nagyjából maradt, de volt, ami eleve nem is volt – például cajonok. Azt végül az Ethnosoundból szereztem be, Fehér Karcsitól.

G: Apropó! Milyen cajont használsz?

CJ: Gon Bops Alex Acuna modellt használok. 2012-ben ott volt Cegléden a Dobos Gálán Alex Acuna. Én is játszottam azon a koncerten Fenyvesi Marcival, és megvártuk Acunát. A színpad mögül néztük a produkciót Szendi Gabival, UFO-val (Gábor Andor), Oláh Gabikával. Lejátszotta a műsort, amit végig tátott szájjal néztünk, és a végén hátraszólt Szendi Gabinak (ők már korábbról ismerték egymást, Gábor révén került Ceglédre), hogy: „Akar valaki muzsikálni?” Gabi mondta, hogy: „Persze, mindenki!” Erre mindannyian fölmentünk, és kialakult egy 10-15 perces jam Alex Acunával. Komoly élmény! Másnap volt egy kurzusa az Ethnosoundban, ami 2 órásra volt meghirdetve, de a vége egy 4,5 órás óriási workshop lett. Beszélt olyan 2 órát, és aztán jött a jam. Lehettünk ott úgy 20-25-en, nekiálltunk muzsikálni, és ő végig hihetetlenül türelmes, mosolygós volt. Az ütőhangszereket Karcsiék adták neki, a dobokat pedig a Tam-Tam. Akkor már venni is akartam egy cajont, elmentem Karcsiékhoz. Azt a hangszert mutatta nekem, amin Acuna játszott Cegléden. Megvettem. A cajonomnak ez a története, és örülök, hogy hozzám került.

​G: Mit tanácsolnál egy kezdőnek, aki ezt a hangszeres területet szeretné választani?

CJ: Azt tanácsolnám, hogy hallgasson minél több zenét. De a legfontosabb az, hogy a fejében kialakuljon a zenélés. A tanítványaimnak azt szoktam mondani, hogy amikor lejátszol egy hangot, annak a hangnak kell, hogy „neve” legyen, minden hanghoz tudd milyen karaktert rendelsz. Tudd, hogy számodra mik azok a tulajdonságok, amik fontosak, mert az leszel te. Próbáld ezt minél tisztábban látni, és megmutatni a zenédben. Ezt sok gyakorolással lehet elérni. Készülj fel arra, hogy ez néha küzdelmes lesz. Vannak hullámvölgyek, nem arról szól a dolog, hogy végig a fellegekben járunk, olyan ez, mint bármilyen más dolog az életben. A lényeg hogy szeresd azt, amit csinálsz!

Készítette: Budai Krisztián, e-mail: krx.krx@gmail.com, honlap:http://krxternational.blogspot.com