Ütős kis beszélgetések 7. – Bartus Zoltán

A Gramofon.hu internetes zenei folyóirat sorozatában Budai Krisztián ütőhangszeres előadóművész, zenepedagógus beszélget kollégáival – ezúttal Bartus Zoltán „Bubuval”. A sorozat eddigi írásai elolvashatók itt:

Mogyoró Kornél: http://www.gramofon.hu/archivum/utos-kis-beszelgetesek-1-mogyoro-kornel-a-meinl-magyarorszagi-endorsere

Dés András: http://www.gramofon.hu/archivum/utos-kis-beszelgetesek-2-des-andras

Horváth Kornél: http://www.gramofon.hu/archivum/utos-kis-beszelgetesek-3-horvath-kornel

Gábor Andor: http://www.gramofon.hu/archivum/utos-kis-beszelgetesek4-gabor-andor

Szendi Gábor: http://www.gramofon.hu/archivum/utos-kis-beszelgetesek-5-szendi-gabor

Oláh Antal: http://www.gramofon.hu/archivum/utos-kis-beszelgetesek-6-olah-antal

*

Sorozatunkban ezúttal Bartus Zoltán ütőhangszeres előadóművésszel beszélgettünk. A többi között a vidéki zenei életről, a Parno Grasztról, az autentikus cigányzenéről, a djembe-klubról, spirituális élményekről, Nyíregyházáról, a 65 W-os izzóról, a kábel nélküli zenélésről, a művészeti cseppekről és még sok minden másról.

Bartus Zoltán, forrás: Gramofon.hu

BK: Mikor és hogyan kerültél kapcsolatba az ütőhangszerekkel?

BZ: Gyermekkoromban, Nyírbátorban kezdtem el ütőhangszereken tanulni, Kozma László tanár úr vezetése alatt. Főleg kisdoboltunk és a többi klasszikus ütőhangszeren tanultunk akkor. Természetesen (mint minden ütős) a használati tárgyakra is hangszerként tekintettem, és ami megszólalt, azon megindult a kopácsolás, ritmizálás, a legjobb hang keresgélése. Később a szüleimtől kaptam egy Amati jazz-szettet, gyári cinekkel, állványokkal. Nagyon jó kis cuccnak számított akkoriban. Ekkor kezdtünk el a barátokkal zenekarozni mindenféle felállásban, de ezek még csak korai próbálkozásoknak számítottak. Így is nagy élmény volt. Aztán jött egy nagy szünet. 2000 körül újrakezdtem, azóta intenzíven megy ez a dolog, gyakorlatilag erről szól az életem. Persze hangszereim azelőtt is voltak, csak nem voltam olyan közegben, amiben tudtam volna kamatoztatni a tudásomat.

BK: És mi a helyzet manapság?

BZ: Ma sem könnyű olyan formációt találni, ahol ki lehet az ütős hangszíneket teljes mértékben használni. Azokat a dolgokat, amiket egy ütőegyüttesben (például latin vagy afrikai zene) meg lehet csinálni, azt más zenékbe is be lehet csempészni, lehet velük színezni, izgalmasabbá tenni a zenei környezetet. De sajnos nagyon sok olyan zenésszel találkozom, aki ezt egyáltalán nem érti, nem tartja fontosnak, hiszen így is kevés a gázsi...

BK: Na igen, de ha mindent lecsupaszítunk, akkor ez már nem a zenéről szól.

BZ: Részemről mindenképpen a zenéről szól. Azt vettem észre magamon, hogy nem szeretek egyedül, társak nélkül zenélni. Egyedül ritkán megyek le a próbaterembe. Kell az a szál, az egymásra figyelés, egymásra hangolódás. Ehhez embereket nehéz találni. Van, hogy magamra maradok, és akkor egyedül kell ötletelgetnem, de mihelyt megvan a lendület, akkor hívok társakat is.

BK: Kozma tanár úr után később volt más tanárod, mentorod?

BZ: Amikor 2000 körül újrakezdtem az ütőzést, akkor robbant be az internet világa nálam: a CD-k, DVD-k, különböző oktatóanyagok. Ekkoriban nagyon sokat tanultam Raul Rekow videóiból (tavaly ment el, Isten nyugosztalja). Nyilván mint minden más perkás, én is nagy példaképként tekintek Giovanni Hidalgóra. Raul Rekow és Karl Perazzo lemezeit nagyon sokat néztem, azokból rengeteget merítettem. De voltak még mások is, például Horváth Kornél – ő az egyik óriási példaképem még most is. Már csak azért is, mert úttörője ennek a hangszeres területnek itt, Magyarországon. Amikor a Dely-család elköltözött annak idején itthonról, akkor egy kicsit megszűnt létezni a perkázás vagy legalábbis nagyon ellaposodott. Amikor ők elmentek, akkor a konga és az ütőhangszerek inkább csak díszek voltak a színpadon – legalábbis volt egy ilyen hibás elgondolás… Aztán később kinyílt a világ az internet segítségével. Manapság pedig ott tartunk, hogy a világ különböző helyeiről találhatunk jobbnál-jobb ütőhangszeres videókat, és nem csak a sztároktól. 2002-ben elkerültem Pestre, ott összeismerkedtem Fehér Karcsival. Neki köszönhetően megjelent végre itthon egy olyan bolt (Ethnosound), ahol azokat a hangszereket lehetett kapni, amire én „szentségként” tekintettem. Náluk is és Ufóéknál is (Tam-Tam Dobcentrum, ld. részletesebben az Ütős kis beszélgetések 4. részét) óriási kínálat volt. Nyíregyházán elvétve volt 1-2 konga, most is kb. 2-3 embernek van csak kongája vagy valamilyen perka-cucca. Szóval odamentem a Krúdy Gyula utcába, és térdre estem attól, hogy ilyen létezik… Aztán Karcsi egy alkalommal említette nekem, hogy van egy djembe-klub kint a Vágóhídon, és minden héten két afrikai srác tart foglalkozásokat. Abdul egy nagyon virtuóz djembejátékos, sőt még egy hangszeren játszik: tökből készült hárfalanton (cora). Hetente összejöttünk ott tizen- tizenöten, és együtt zenéltünk. Abdul időnként meghívott más afrikaiakat is, és ők tanítottak minket. Rengeteg ritmusképletet mutattak, alig győztük megjegyezni őket. Ott is az volt, hogy ha egy jó csapat jött össze, akkor szinte transz-állapotba lehetett kerülni. Egyszer volt ott egy afrikai srác, aki beszélt varázserejű zenélésről, dobolásról. Azt mesélte, hogy náluk otthon van egy mester, akinek van egy varázserejű djembéje, amit csak ötévente vesz elő. Pusztán a bőr érintésétől, ütésétől felhangolódott. Persze nekünk, „civilizált” népeknek ezt nehéz volt elhinnünk... Volt olyan alkalom, amikor úgy éreztem, spirituális élményem volt a klubban dobolás közben. Valahogyan a zenének az összeadódó ritmikái, a frekvenciák választékossága olyan érzést váltott ki, mintha a szellemek énekelnének. Mindenkiben benne van a lehetőség erre, de tele vagyunk fenntartásokkal, szkepticizmussal. A dobolás ösztönösen felszakítja, átlépi ennek a határait. A természeti népek gyermekkoruktól látják ezt a dolgot, ebbe nőnek bele, így ez náluk ösztönösen jön. Ennek a szakasznak úgy lett vége, hogy változás történt az életemben: haza kellett jönnöm. Nyíregyen aztán minden erőmmel megfelelő zenésztársakat kezdtem felkutatni. Világzenei stílusban játszottam főleg. Nagyrészt magyar folklórból merítettünk, és azt próbáltuk modernebb környezetbe helyezni Kindrusz Mesivel, Olajos Gáborral, Nagy Gergellyel. Aztán később Nagy Gerivel és Gyányi Marcival – akik most a Makrohangot csinálják – játszottam, az a dolog már szinte egy performansszá nőtte ki magát. Ott doboltam is és ütőhangszereket is használtam, váltogatva. A számok közti részeket mai szóhasználattal élve slammel töltöttük ki. Ezek alatt a részek alatt főleg effekteket játszottam. Ekkoriban azért még jártam fel Pestre, Takács Marcival tartottuk a kapcsolatot és Szendi Gabival is, akivel először egy Frankfurti Zenei Vásár kapcsán találkoztunk.

BK: Van kedvenc stílusod vagy ritmusod, hangszered, amit vagy amin nagyon szeretsz játszani?

BZ: Nagyon szeretem a kubai zenei világot, a kubai folklórt. De minden zenei világ érdekel, ahol van ütőhangszer: legyen az a karibi-térség, Közép-Amerika vagy a Balkán. Az ízét szeretem elkapni a daloknak. De a tumbaót például nagyon sokszor használom, ami a latin zene egyik alapja. Ha ebből indulok, minden irányba el tudok mozdulni. Ismeretlen zenére ezt szoktam elindítani, aztán ebből kitapogatom, merre tovább. A rumba ritmusait, lüktetését szeretem még nagyon. De sajnos az eredeti kubai rumba érzetét nem tudom ugyanúgy átadni. Régebben kísérleteztünk a népzene és a hip-hop ötvözésével, és azt is nagyon szerettem.

BK.: Mesélj kérlek, nekünk a Parno Grasztról – hogy jöttél te a képbe?

BZ: Ők kerestek meg engem, mert kimondottan ütőhangszerest akartak... A sztori úgy nézett ki, hogy egy fülöp-szigeteki gitáros lánnyal találkoztak egy külföldi koncerten, és elkezdtek együtt zenélni. Valahogyan ötvözni szerették volna az ottani zenét és a cigányzenét. Oláh Józsi zenekarvezető ismert engem, és ő keresett meg azzal, hogy volna-e kedvem ebben részt venni, mert nem dobost akarnak. Így kezdődött az egész, és ez most is tart. Általában nagyobb bulikra szoktam velük menni, és (főleg) cajonokból állítok össze egy szettet.

BK: Most egy debreceni koncert előtt beszélgetünk – ezúttal milyen ütőhangszereket fogsz használni?

BZ: Beneveztünk a Dal című televíziós versebnybe, és a versenydalunknak lesz most az akusztikus premierje. Főleg ehhez hoztam most hangszereket, mert a műsor többi része cigányzene lesz.Hoztam egy Schlagwerk dual cajont sodrony nélkül, ezt lábgéppel fogom használni. A pergődobot egy Schlagwerk cajonito helyettesíti, ehhez jön még néhány „dobcucc”: lábcin, ride, crash tányér. Hoztam még egy vibra slapet, egy békát, néhány csörgőt. Hoztam egy Gustavito tapant is, ami még abból az időből maradt meg, amikor egy moldvai zenét játszó zenekarban játszottam. Anno még Fehér Karcsitól akartam egy ilyen hangszert venni, de volt egy korábbi beázás, amikor minden tapan tönkrement.

BK: Használsz más ütőhangszereket is úgy általában? Van mondjuk egy „B-szetted” is?

BZ: Toca Traditional kongákat használok, 5 darabom van belőle. Így tudok rajta dallamszerűen zenélni. Nem az egy- vagy kétkongás játékot részesítem előnyben. Rengeteg dolgot használok: van bendirem, egy LP bongóm, egy LP udum, de sok olyasmim is van, ami minden perkásnál fellelhető. Van egy különlegességem: egy régi cigány hangszerhez, a teknőhöz hasonló. Az a neve, hogy bonbakini. Cajonhoz hasonló a hangja, az ütőfelület hajlított és nagyon érzékeny. Ezt Angyal Zoli csinálta nekem régebben (Angel Drums), amikor még próbálkozott cajonokkal is. Ezt a hangszert is használtam-használom a Parno Grasztnál.

BK: Hol zenélsz jelenleg, milyen formációkban lehet téged látni és hallani?

BZ: Több csapattal is dolgozom a Parno Graszton kívül. Ott van mindjárt az Organic Cycle nevű zenekar, ahol a bőgős Kapusi Kálmán, a zongorista Balázs Tamás (de ő most főleg zeneszerzéssel foglalkozik), a dobos Papp Csaba, én pedig percussion-hangszereken játszom. Aztán van egy hasonló felállás – nemrég voltunk velük Debrecenben játszani – Jazz Bicycle néven, ahol csak a billentyűs más: Hetényi Kálmán. Van egy újabb formációnk is: a gitáros Papp Dani (Papp Csabi fia), a basszusgitáros Szappan Laci, itt is Papp Csaba dobol és én vagyok a negyedik zenész. A pesti nagyobb nevű perkásoknak sem egyszerű az élete, nemhogy nekünk itt az ország keleti csücskében. Be kell ismerni, Nyíregyházáról azért nem egyszerű bárhová is eljutni. Itt az országban és szűkebben értve nálunk mást jelent a sztárság, mint tőlünk nyugatabbra.

BK: Te hogy látod, mik a magyar zeneipar legfontosabb problémái?

BZ: Szerintem az egyik legsúlyosabb probléma, hogy már a gyerekek sem azt kapják, amit kellene. Meglátásom szerint a mai gyerekek 75-80 százaléka rossz zenét hallgat. Szakmailag rosszak ezek a zenék. Ha azt vesszük, hogy egy falunapon több ezer fős tömeg van, és egy minőségi zenét játszó helyen 50 fő hallgatja a koncertet, az szörnyű dolog. Hiányolom az oktatásból a hangszerismeretet – tisztelet a kivételnek, de sok gyerek ezzel sincs tisztában. A mai jó zenészeknek saját maguknak kell összeszedniük a dolgokat. Önképzőkör? Talán. Mindenki nem járhat zeneiskolába, nem fér bele, nem is lenne jó megoldás, ha mindenki járna. De ezeket a kis művészeti „cseppeket” védőoltásként kellene adni a mai gyerekeknek. Mi erre otthon tudatosan figyeltünk, sosem szólt rossz zene. Teljes mértékben elhatárolódom a kábel nélküli gitártól és kábel nélküli szintetizátortól, a playbacktől, és azoktól, akik nem szégyellnek ezzel kiállni. Ez a nézők, az emberek ledegradálása. Még az illúzióra sem adnak. Az emberek egy része még tudja is, hogy valójában nem játszik, és mégis ott vannak a „koncertjén”.

BK: Egy picit kanyarodjunk vissza az élő koncertezéshez. Tudnál említeni a saját életedből meghatározó koncert- vagy lemezfelvétel-élményt?

BZ: Nagyon kritikus vagyok magammal szemben. Olyan koncert, amikor úgy jöttem le a színpadról, hogy ez tökéletes, még nem volt. Mindig van egy pillanat, ami megkeseríti az élményt. De mégis volt azért legjobb élményem: ez pedig a Phemius nevű zenekarral volt. A Luther közben (Nyíregyházán) játszottunk, és a közeg, a hangulat nagyon megfogott. Volt ott egy kávézó is, ami ilyenkor mindig nyitva volt, és a közt lezárták  a forgalom elől. Az egyik ottani bulink volt az egyik legjobb élmény. Volt még egy másik hasonló, a Rózsakertből (Szabadtéri Színpad, Nyíregyháza). Ott volt egy koncertünk a Makrohanggal, díszletünk is volt. Szigorúan nézve a dolgokat, ha pontosan le akarnám írni, akkor pszichedelikus zenét csináltunk.

BK: Ez az a Makrohang, ahol most Czirják Tomi dobol?

BZ: Igen, csak akkor még én voltam a dobos. Akkor ez még egy nyíregyházi banda volt. A Rózsakertes bulinkon volt minden: fények, díszlet, tánc és minden ami kell. Tudod, most már nem elég egy 65W-os izzónál kiállni, és úgy zenélni. Ma az élő zenék felé már van egy vizuális elvárás is. Bár a jazz-zenekarok azért ezt nem szokták túlzásba vinni, mert nyílván ezt egy bizonyos réteg hallgatja, egy válogatott közönség.

BK: A zárókérdésem, hogy mit tanácsolnál egy kezdőnek, aki ezt a hangszeres területet szeretné választja?

BZ: Ha valaki percussion-hangszerekkel akar foglalkozni, akkor precízen meg kell tanulnia azt a technikát, amivel ezeket a hangszereket jól meg lehet szólaltatni. Ha már eljutott zeneileg oda, hogy ez a fajta zenélés egyáltalán mire is szolgál. Nekem is ezt tanácsolta anno Takács Marci és Fehér Karcsi is. Elsődlegesen meg kell érteni ennek a hangszernek a helyét a zenében. Léteznek ütőegyüttesek: itt nyilván minden az ütőzésről, a ritmikákról szól. De egy funkyban azért nem a legfontosabb a percussion. De ha valaki megérti, hogy arra szükség van, hogy valaki két hangot üssön a megfelelő pillanatban, én annak ajánlanám, hogy kezdjen neki komolyan tanulni. Persze vannak nagyon eltérő utak is: találkoztam már olyannal, aki azt mondta, hogy ő azért jön el djembe órára, mert ő itt „üti ki magából” a stresszt. Amikor az előbb technikáról beszéltem, arra gondoltam, hogy a tradicionális alapoktól induljanak el. Majd minél több ritmusképletet sajátítsanak el, fűzzék őket össze, és ha ezek megvannak, akkor már szól is a hangszer. De például nagyon érdekes egynémely hangszernek a története  vagy a mitológiai kapcsolódása. Ebbe is érdemes kicsit beleásni. Engem ezek nagyon érdekeltek. Fontos az is, hogy jó oktató anyagokat, hiteles előadókat nézzen.

Készítette: Budai Krisztián, e-mail: krx.krx@gmail.com, honlap:http://krxternational.blogspot.com