Ütős kis beszélgetések 6. - Oláh Antal

A Gramofon.hu 2015-ben indult sorozatának következő részében Oláh Antal ütőhangszeres előadóművésszel beszélgetett Budai Krisztián.

A sorozat előző részei elolvashatók itt:

Mogyoró Kornél: http://www.gramofon.hu/archivum/utos-kis-beszelgetesek-1-mogyoro-kornel-a-meinl-magyarorszagi-endorsere

Dés András: http://www.gramofon.hu/archivum/utos-kis-beszelgetesek-2-des-andras

Horváth Kornél: http://www.gramofon.hu/archivum/utos-kis-beszelgetesek-3-horvath-kornel  

Gábor Andor: http://www.gramofon.hu/archivum/utos-kis-beszelgetesek4-gabor-andor

Szendi Gábor: http://www.gramofon.hu/archivum/utos-kis-beszelgetesek-5-szendi-gabor

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

OLÁH ANTAL, forrás: Gramofon.hu

BK: Mikor és hogyan kerültél kapcsolatba az ütőhangszerekkel?

OA: Először a dobfelszereléssel ismerkedtem meg. Sokan zenélnek a családban, emiatt pár évesen már láttam dobszerkót. Nagymamám házában voltak nagybátyáim hangszerei, néha be is ülhettem püfölni a dobot. Az első szerkómat 15 éves koromban kaptam, az egy tigriscsikos Amati volt, nagyon szerettem. 16 évesen már egy „rendes” rock dobom volt, egy piros Pearl utánzat. Elsőként autodidakta módon tanultam meg nagybátyáimtól, unokatestvéreimtől lestem el a groove-okat. Sok zenét hallgattam, sokat doboltam zenékre. Abban az évben hivtak egy zenekarba az volt a Vision of After Life. Elég nagy zúzás volt, kicsit idegen volt ez a stilus nekem, de hamar megszerettem.

BK: Akkor elég kemény zenét játszottatok rögtön az elején.

OA: Eleinte feldolgozásokat, majd saját számokat is játszottunk. Nagy hatással volt ránk, rám a Korn, Deftones, Rage Against the Maschine. Nagyon örülök hogy eleinte ilyen zenékben kezdtem el dobolni, ez alapozta meg a stenket. A Vision-al első koncertünket a Hajdú You Do Ifjúsági Klubban játszottuk, nagyon nagy volt, soha nem feljetem el. Sokan voltak, volt stagediving, minden. Ekkor kezdtünk el fesztiválozni is. Akkoriban kerültem kapcsolatba Sándor Laci bácsival. Őt tartom elsőszámú mesteremnek, tanáromnak. Folyamatosan, és most is kapcsolatban vagyunk. Amikor tehetem, meglátogatom, nagyon hálás vagyok neki, tisztelem, szeretem.

BK: Hány éves voltál, mikor megismerted Laci bácsit?

OA: Kb.tizenhét. Magánórákra jártam hozzá. Nemcsak dobolni, hanem zenélni is tanitott. A zenészéletre nevelt. Hálás vagyok neki, és sokan mások is akiket kinevelt. De igazából ekkor kerültem kapcsolatba az ütőhangszerekkel. Bekerültem az őáltala vezetett Hajdúböszörményi Ütős Együttesbe. Sok volt a fellépésünk, ami eleinte mélyviz volt, mert szólózni kellett már az első alkalommal egy timbalesen vagy roto tomon úgy, hogy kettő-négyen kivül még nem nagyon tudtam még mást játszani. Szépen lassan igy alakult ki az improvizációs készség. Lehetett lesegetni Czibere Józsitól, aki már akkor zseniálisan perkázott.

BK: Akkor ő előtted kezdte el, igaz?

OA: Persze. Ő mutatta meg az alap ütéseket is, a tumbao-t, más groove-okat. Aztán ezeket elkezdtem gyakorolni. Majd 18 évesen elkezdtem játszani kisebb zenakarokban, majd dj-k mellett perkáztam. Akkor kerültem bele az elektronikus zenei világba. Teljesen más dolgokat, groove-okat hozott ki belőlem. Ez sok rutint adott ahhoz, hogy improvizáljak át egész estés bulikat. 19 éves voltam, amikor Dj Németivel elkezdtem játszani, azóta is nyomjuk néha együtt. Párhuzamosan ment a dobolás és a kongázás. Később volt olyan, hogy abba is hagytam a dobolást egy időre és ráálltam a perkázásra.

BK: Hol folytattad zenei tanulmányaidat?

OA: Sándor Laci bá’ vitt fel a Kőbányai Zenei Stúdióba, Jávori Vili bácsihoz. Felvettek, aztán én is Jávori növendék lehettem. Nagyon meg voltam illetődve az órákon, de Vili bácsi sajátos humorával mindig oldotta hangulatot. Ő is az életre nevelt. Kevés ideig jártam hozzá, de nagyon sokat tanultam tőle. Sajnos saját hülyeségem miatt otthagytam Kőbányát, amit az óta is bánok. Akkor jelentkeztem Székesehérvárra, a Lauschmann Jazz Konziba (a Kodolányi elődje), ahol Szendőfi Péter tanitványa lettem, és el is végeztem a sulit. Nagyon „kanyhaló” tanítvány voltam, amik nem érdekeltek, azt nem gyakoroltam ki. Akkoriban volt az, hogy jobban feküdt a perkázás mint a dobolás. Ettől függetlenül Szendőfitől is sokat tanultam. Nála az órák nagyon személyre szabottak voltak, csomó latint tanultunk, és ezeket tudtam is hasznosítani ütőhangszereken.

BK: Több név is felmerült: Sándor László, Czibere Józsi, Jávori Vilmos, Szendőfi Péter, ezek szerint ők kellettek ahhoz, hogy ma ott legyél, ahol vagy?

OA: Igen, de első számú tanáromnak mégis Sándor Laci bácsit tartom. Ő rajtam kívül sokunkat indított el a pályán, akik nevei ismerősen csengenek a hazai zenei életben. Ha csak A hajdúböszörményi neveket nézzük: itt van Czibere Józsi, Takács Tomi, Szabó Tomi, Molnár Kristóf, Lázár Tibi, Uzonyi Laci. Aztán ott vannak még a hajdúnánásiak: Kéki Gergő, Dési Tomi, Oláh Gabi. Szerintem a mai hazai mainstream zenekarok 20 százalékában Sándor László tanitványok játszanak. Sokat köszönhetünk neki.

BK: Vissza tudsz emlékezni, hogy végül miért pont a perkázást választottad, miért nem valami mást?

OA:. A dobolással kezdődött az egész. Aztán jöttek az ütőhangszerek, és megtetszettek. Végül is egész közel áll a kettő egymáshoz. Gondolkoztam rajta ha nem ütős, dobos lennék, akkor lehet, hogy trombitálnék. Vannak olyan formációk, ahol ötvözöm a kettőt, hybrid felszerelést használok. A dobszerkóhoz berakok két kongát az oldal tom helyére, esteleg timbalest, kolompokat.

BK: Cajonon is szoktál játszani, ha már ilyen akusztikus, klubos összeállítást említesz?

OA: Nem használok, bár jó dolognak tartom. Nekem inkább a lábdob – pergő - lábcin összeállítás fekszik, ha már finomkodni kell.

BK: Van-e kedvenc stílusod, vagy ritmusod, amit szeretsz játszani?

OA: Perkán pop és elektronikus zenét szeretek játszani, dobon is elsősorban a groove-okat. Persze mint minden perkás szeret latint játszani, igy én is. Nincs kedvenc ritmusom, de bármit játszom szeretem ” megkinálni”. Nem feltétlenül a hangos játékra gondolok. Lehet halkan is stenkesen játszani. A stenket tartom a legfontosabbnak. Nem vagyok igazi „perkás-perkás”, nem szeretem a csörgő-börgő játékokat, triangulumot stb., bár néha használni kell, ha a produkció megkivánja.

BK: Most milyen zenéket hallgatsz, mi az ami inspirál?

OA: Minden zenét szeretek ami jó, mindeféle stilusból, a népzenétől kezdve az elektronikus zenén át a metálig. Abszolút hangulatfüggő.

BK: Volt-e valaha példaképed, vagy van-e most példaképed?

OA: Tiniként voltak, ma már inkább olyan zenészek vannak, akikre felnézek. Most sorolhatnám a külföldi neveket, akikre minden kolléga felnéz, de itthon is vannak zseniális perkások, dobosok akiket szeretek és tisztelek. Perkások közül mégis a böszörményi Czibere Józsi az, akit 20 éve ismerek, és azóta minden egyes alkalommal amikor hallom, leesik az állam. Ugyanez van a dobosok közül Balogh Lacikával. Mindkettő világszínvonalon zenél. Nagyon szeretem őket.

BK: Volt olyan, hogy zenében, vagy zenekarban kompromisszumot kellett kötnöd?

OA: Persze, folyamatosan. Csak akkor nem kell kompromisszumot kötni, ha egyedül játszik az ember. Vannak olyan zenészek, akik a fél életüket lejátszák egy számban teljesen indokolatlanul. Nekünk, akik a ritmus szekcióban játszunk, ki kell szolgálnunk a zenét. Nem szabad, hogy a technika öncélú mutogatása, a „krumplidobálgatás” a zene rovására menjen. Mindennek meg van a maga helye, és ideje. Azt gondolom, a technikai felkészültség első sorban a jó soundot, a tempót, és magát a jó groove-ot szolgálja ki. A fill-ezések ezek után jöjjenek.

BK: Tudnál kicsit mesélni arról, hogy hogyan kerültél az Irie Maffiába?

OA: 2006-ban Dési Tomi barátom mondta, hogy játszik egy Irie Maffia nevű habiszti reggae bandában. Akkor még ismeretlen volt a zenekar. Azon a nyáron Poznan-ban volt egy koncertjük, én bekanyhalltam magam a buszba. Nagyon szeretem Lengyelországot, még lengyelül is megtanultam. Mondták a srácok hogy akkor már álljak be játszani, hozzak hangszert is magammal. Legközelebbi buli még azon a nyáron a KOTTA Fesztiválon volt, akkor már szóltak hogy menjek játszani velük én is, lényegében azóta vagyok tag.

BK: Milyen más ismert zenekarokban voltál? Irie-n kivül játszol más formációkban is?

OA: Első profi profi zenekar amiben perkáztam, az Abrakazabra volt. 20 évesen kerültem be, és körülbelül 6 évig játszottam velük. Rendszeresen kisértük Charlie-t, Somló Tamást, és más ismert előadókat. Sokat köszönhetek Varga Antinak, a zenekarvezetőnek, akit kicsi korom óta ismerek, családunk jó barátja. Miután felkerültem Pestre 21 évesen, lettek kissebb-nagyobb zenekarok, az Action gitárosának formációjába kerültem, a Mátyás Attila Bandbe. Aztán voltam az R-Go-ban helyettes, másfél évig. Nagy élmény volt játszani azokat a számokat, amik gyerekkoromban szóltak a rádióban, és kívülről tudtunk minden szöveget. 22 évesen bekerültem Európa egyik legjobb showműsor-kísérő zenekarába, a Markus Jaichner Orchestra-ba. Külföldi cirkuszfesztiválokon, tévéshow-ban, nagy cirkuszokban kísértünk élő show-kat. Teljesen más volt ez, mint amiben addig részt vettem. A show, a zene, a fények összhagja. Vérprofi minden. Itthoni előadókhoz visszatérve: perkáztam, majd doboltam pár évig Tóth Veránál. Voltam az Up-ban, ott szintén doboltam. 2013 óta Bereczki Zoltán zenekarában is játszom, Balogh Lacika oldalán. Sokat zenélek Jász Andrissal, Barta Zsoltival, Horváth Márkkal. Velük egy akusztikus formációnk van. Meg van egy rockbandánk, a Mangani 888. Itt megy a zúzás, ki tudom magam élni. Ezeket szépen össze tudom egyeztetni, a fontossági sorrend elején az Irie Maffia áll.

BK: Milyen volt az Irie-val az USA-ban játszani?

OA: New Yorkba mentünk a Magyar Intézet meghívására. Amerikában minden olyan, mint a filmekben. Imádtam. Négy bulink volt, kettő Manhattanben – ezek híres klubok voltak –, egy Harlemben, egy pedig Brooklynban egy fesztiválon. Szerették az emberek, nagyon nagy élmény volt. Remélem megyünk még.

BK: A magyar zenei életről van valami elképzelésed, hogy mit lehetne, mit kellene javítani?

OA: Nagyon sok jó zenész van Magyarországon. Nem egyszerű dolog csak a zenélésből megélni. Sokan „session-ködnek”, meg hakniznak ezer zenekarban, és tanítanak is mellette, hogy meglegyenek. Úgy gondolom azért, hogy sok lehetőség van játszani. Annyi zenei fesztivál, városi rendezvény, gasztro nap van, hogy minden nap mehetünk egyre májustól októbereig. Klubozni is egyszerűbb itthon, mint esetleg máshol Nyugat-Európában, ahol nem az, hogy gázsit kapsz, de sokszor ki kell bérelni a helyet, hogy játszhass. Persze ha jó a zenekar, és sok ember bemegy rád, akkor más a történet. A probléma az, hogy a sok zenészt –akiket kinevelnek az intézmények – többnyire csak a hangszeren tanitják meg játszani. Zenélni, illetve arra hogy miként adja el magát, hogy építsen kapcsolatokat, hogyan érvényesüljön zenészként, itthon és külföldön, ehhez csak ritkán adnak útmutatást. A másik probléma a megfelelő idegennyelv-tudás hiánya. Nagyon sokszor találkoztam azzal, hogy az egyébként kiváló zenészeket nem tudtam kihívni vagy ajánlani külföldre, mert nem beszéltek angolul. Az a „majd kint belejövök” sokszor nem működik. Ezen kellene változtatni.

BK: A zárókérdésem: mit tanácsolnál egy kezdőnek, aki ezt a hangszert szeretné választani?

OA: A mai generációnak lényegesebb könnyebb dolga van, mint mondjuk a mi tanáraiknak az idejében volt, vagy akár nekünk, amikor kezdtük. Másolgattuk az oktató videókazettákat, majd a  karcos DVD-ket. Mindenki ott van a Youtube-on, minden elérhető. Mit tanácsolok? Hallgassanak sok zenét, nézzenek koncerteket, mindenfélét. Jól válasszon tanárt, mert nagyon fontos, hogy kitől tanul az ember. Gyakoroljon sokat, lassú tempóban kezdve, és legyen kitartó.

Készítette: Budai Krisztián (e-mail: krx.krx@gmail.com; honlap: http://krxternational.blogspot.com)