Ütős kis beszélgetések 3. – Horváth Kornél

A Gramofon.hu tavasszal indult beszélgetés-sorozatában Horváth Kornél Kossuth-díjas ütőhangszeres előadóművésszel beszélgettünk a hazai jazzéletről, a perkázásról, a fuvolázásról, a duózásról, ütéstechnikákról, az egyéniségekről és még sok minden másról. Az interjút ezúttal is Budai Krisztián készítette.

Budai Krisztián: Kornél, mikor és hogyan kerültél kapcsolatba az ütőhangszerekkel?

Horváth Kornél: Ez már egy régi történet, már 60 éves elmúltam… eredetileg fuvolista voltam. Volt egy Kaszakő nevű zenekarunk  az 1970-es évek közepén. Amikor felkerültem Budapestre, László Attila hívott a zenekarba, ami akkor még teljesen amatőr volt. Én itt fuvolista voltam, és amikor nem kellett fuvolázni, akkor kisegítettem a ritmus szekciót. Nagyon különleges felállás volt, fagott, oboa és fuvola alkotta a fúvós szólamot. De volt még egy basszusgitár, gitár (László Attila), és volt egy ütőhangszeres, tehát nem volt dobfelszerelés. Amikor nem kellett fújni, akkor besegítettem a ritmus szekcióba, és tulajdonképpen innen indultam el.

BK: Ez egy elég izgalmas váltás lehetett… Maradjunk még egy kicsit a múltnál. Volt-e esetleg meghatározó zenetanár, vagy mentor, az életedben, aki a zenei pálya felé tudott segíteni?

HK: Soproni vagyok, így az ottani zeneiskolába íratkoztam be. Igen későn, már gimnazista voltam, 17 éves. Nagyon jó tanárhoz Karner Nándor fuvolatanárhoz kerültem, és 1,5 évre rá már a soproni szimfonikus zenekarban játszhattam, mint 3. fuvolista. Ez nagy hatással volt rám, persze tagadhatatlan, hogy a tanár személyisége is fontos a zenét tanulónak. De elsősorban azért mentem a zeneiskolába, mert meghallottam a Jethro Tull zenekart, és megtetszett a fuvola. Később Sopronban már rockzenekarban is játszottam, tehát a klasszikus mellett megjelent a rock vonal is. A klasszikus technikát, tudást meg kellett szereznem, ehhez napi szinten 3-4-5 óra gyakorlásra volt szükséges. Akkor nagyon komolyan belevetettem magam, és jól is működött. Mentor talán Ian Anderson volt, aki elkezdett olyan stílusban, hangszínen játszani, ami akkor nagyon megragadott. De mindenesetre ez inkább egy elhatározás volt részemről. Te hány éves vagy?

BK: Most 30 éves vagyok.

HK: 30 éves. Nem nagyon tudhatod azt az akkori érzést... Például a torzított gitár hangzás egy katartikus dolog volt, ebbe ti  már beleszülettetek. Gyerek korotok óta mindenhol ezt a fajta hangzást halljátok. Nekünk gimnazista korunkban jött valami olyasmi, ami hihetetlen dolog volt. Engem ez ragadott meg. De mégsem a gitár, hanem a fuvola, ami egy nagyon eredeti hangzás volt. Az egész életemet végig kíséri. A mi korosztályunk egy nagyon szerencsés időszakban élt. A 'hatvanas-hetvenes években forradalmi változások voltak a zenében. Hihetetlen nagy egyéniségek jelentek meg, mint Miles Davis, Herbie Hancock, Joe Zawinul. Ez sajnos a mai világban nincs. Fantasztikus zenészek vannak, de a nagy egyéniségek, akik új korszakokat indítanak, azok vagy már nincsenek, vagy már mindent kitaláltak…

BK: Igen, vagy talán most jön egy második időszak…

HK: Drukkolok nekik! Ez egy nagyon nagy űr. Zawinul is meghalt… Most nagy egyéniségeket nem tudok említeni, akik megreformálnák a dolgokat.

BK: Mi volt az, ami a perkázásban vonzó volt, ami miatt ezt választottad?

HK: Ezt nehéz megfogalmazni, ez egy lételem, jön magától. Ezekben a zenékben, amikben több évtizede tevékenykedem, fontos elem a ritmus. Egyébként mi ütősök furcsa helyzetben vagyunk itt Magyarországon, mert olyan népzenével, hagyományokkal vagyunk körülvéve, amiben tulajdonképpen nincs ütőhangszer. Ugyanakkor ha körülnézünk, például a Balkán felé, akkor azt látjuk, hogy óriási kultúrája van az ütőzésnek. Kérdem én, hogy ez miért lett így?! A magyar népzenében is volt természetesen ritmus, a csizmán, lábszáron például. De ha csak megnézzük az indiai, afrikai zenét, azt látjuk, hogy a magyar népzene nagyon szegényes ezekhez képest, ez egy óriási hiány. Ugyanakkor – megint csak a nagy egyéniség gondolatkört említve -  hogy ne menjünk túl messzire, itt van Bartók Béla, aki ugyanezekből a gyökerekből táplálkozott, és micsoda műveket írt… A zenéjében nagyon fontos szereplő a ritmus, és a ritmushangszerek, úgy hogy egy „quasi” ritmushangszerek tekintetében gyökértelen helyen született. A génjeinkben hordozzuk a ritmust, van, aki jobban, van, aki kevésbé, kérdés az, hogy ezt ki mennyire akarja előhozni. Nekem az ütőhangszeres játék mindig egy beszélgetés, egy speciális nyelv.  Ez egy folyamatos párbeszéd a művészekkel, és a közönséggel is.

BK: Ha már ütőhangszerek, felmerül a kérdés, miért pont a perka és miért nem a dobfelszerelés?

HK: Talán azért, mert olyan formációban játszottam a pályám elején, ahol nem kellett dobfelszerelés. Cserépdob, kellett, és apró „csörgő-börgők”, nem a dob volt itt domináns. A pályám elején egy ideig párhuzamosan futott a fuvolával az ütőhangszer, és csak később szűnt meg a fuvola. A 70-es években nagy hiánycikk volt az ütőhangszer Magyarországon. Nem volt semmiféle iskola, vagy oktatás akkoriban, tehát ezt nem tanította senki. Volt 1-2 jó ütős, például a Dely testvérek (ma már Dely István fia, Shango egy nagyon tehetséges, virtuóz ütős Spanyolországban) vagy Berki Tamás. Velük összejöttünk, összeültünk, néhány dolgot ellestem, de az nem egy iskola volt, nem tanított senki. Alapvetően autodidakta módon tanultam. Viszont később jártam Szalai Péterhez tablát tanulni. Sokat számított kéz- és ujj technikában, mivel ez nagyon speciális ütéseket igényel. Ezeket a technikákat később átültettem a hagyományosabb hangszerekre.

BK: Az ütéstechnikád rendkívül egyedi. Erről mesélnél egy kicsit?

HK:  Nemrég kint jártunk Amerikában a tHUNder Duo-val, és a Drum Chanel-en is ez volt az első kérdés… Az évtizedek során kiderült, hogy ezt a technikát nem csinálja senki más. Ez egész egyszerűen azért alakult ki, mert akkor még nem volt videó, nem lehetett látni, csak hallani hogy mit csinálnak. Próbáltam ezt utánozni. Egy cserépdobon gyakoroltam, amin egy hüvelykujj lehúzós figurát lehetett játszani, de ez nem volt megfelelően precíz. Így jött az oda-vissza játék, a külső és a belső 3 ujjnak a játéka, ami mindig dupla ütés. „Tremolós” hangzást lehet vele elérni, ami merőben új. Ennek egy előnye van, hogy bizonyos ritmusokat intenzívebben lehet nagyobb sebességgel játszani. Természetesen a technika mindig csak másodlagos, elsősorban legyen jó a zene! Tehát a technikát folytatva az ujjakkal való játéknak van egy bizonyos dinamikai szintje, amit nem lehet följebb vinni. Ezzel a technikával energikusabb játékot lehet produkálni. Azokat a ritmusképleteket, amit ujjakkal ki lehet ütni, azt ezzel a technikával jóval dinamikusabban lehet megszólaltatni. A Hidalgo-féle „húzogatós” stílussal is lehet indiai ritmusokat játszani, de az egy picit másik világ, viszont az is fantasztikus. Összefoglalva azért alakult ki így a technikám, mert nem volt tanár, nem volt iskola. Az 1970-es években le voltak zárva még a határok, csak nagyon korlátozott módon utazhattunk külföldre.

BK: Van-e kedvenc stílusod, vagy ritmusod, vagy egyfajta kíséret, amit nagyon szeretsz játszani?

HK: Nincs, szerintem valami vagy jó, vagy nem. Mindegyiket szeretem, az indiait, az afrikait, a latint, a brazilt, vagy a jazzt... Mindenevő vagyok, minden tetszik, ami jó. Természetesen minden stílusban vannak olyan művészek, akik káprázatosak.

BK: Volt-e esetleg valaha zenei példaképed, főleg amikor elkezdtél a perkázás felé elmozdulni?

HK: Sok jó zenésszel, legendával találkoztam már, sok nevet tudnék említeni. De talán a kezdeteknél egy valakit tudnék kiemelni:  Naná Vasconcelos. Vele személyesen is találkoztam, többször is hallottam játszani élőben. Nagyon nagy hatással volt rám a zenéje, ahogyan ő él a világban, egy nagyon különleges ember. Ő biztos, hogy hozzájárult ahhoz, hogy én az ütőhangszerekkel ilyen szinten foglalkozom.

BK: Gyakran koncertezel külföldön, tartasz workshopokat. Van-e intézményi szinten perka oktatás, vagy láttál-e esetleg valami olyat, amit érdemes lenne a hazai zeneoktatásba is beemelni?

HK: A világ számos országában igen komoly ütőhangszeres oktatás folyik. Ha bárhova nézünk, komoly szerep jut az ütőhangszereknek. Mi most Dörnyei Gáborral az az a tHUNder Duó-val Peter Erskine iskolájában voltunk januárban (Los Angeles), és ott tartottunk előadást. Nagy örömömre a dobfelszerelés mellett, nagyon nagy hangsúlyt kap a kézi ütőhangszeres játék oktatása is. Fontos, hogy a dobosok kézi ütőhangszereken is tanulnak. Meggyőződésem, hogy ha valaki kézzel is játszik, akkor máshogyan is dobol, ez a klasszikus ütősökre is vonatkozik. Azt gondolom, hogy nagyon jót tenne, ha a zeneoktatásban más hangszeresek is járnának legalább fakultatív módon ütőhangszert tanulni. Legyen ehhez egy kis affinitásuk a saját hangszerük mellett, mert a ritmus megérzése miatt másként fognak játszani. A zongoristákat lehetne példaként említeni, a zongora sok esetben ütőhangszer is. Ha jól tudom, Az USA-ban már több egyetemen élnek ezzel a módszerrel.

BK: Ha már külföld-belföld, a magyar zenészek  meglátásod szerint szenvednek-e hiányt a külföldiekkel szemben?

HK: Van amiben igen, van amiben nem. A nyelv mindenképpen probléma, ha csak a promócióra gondolok. Ha egy magyar dobos magazinban megjelenik egy interjú, nem jut el annyi emberhez, mert a nyelv behatárol. Angol nyelven a világba bárhová eljuthat az interjú, sajnos ez egy óriási hátrány. Ezt azzal lehetne kompenzálni, ha az arra érdemes magyar művészek  minél több támogatást kapnának. Mivel picik vagyunk, ezért akik ezt a kultúrát képviselik, azoknak esélyük sincsen, ha nincs megfelelő promóciójuk, és emögött megfelelő tőke. Az már egy másik dolog, hogy ha egy tehetséges magyar kilép a nemzetközi színpadra, akkor megérkeznek a külföldi impresszáriók, és akkor onnan van lehetőség komoly támogatásra. De az alapvetően a mindenkori kulturális kormányzathoz tartozna, hogy a magyar állam a magyar művészeket megfelelően támogassa. Hiszen az a kultúránk legfontosabb része, hogy a tehetségeink megmutathassák a világban, hogy mit tudnak.

BK: Kornél, milyen itthon perkázni, milyenek a koncertlehetőségek, milyen itthon megnyilvánulni?

HK: Természetesen egy konkurencia harc is zajlik, hogy ki hogy tudja magát eladni. Ennek eredményeként sajnos sok esetben nagy tehetségek kallódnak el. Ennek tanúja is voltam. Ha a nagyobb szűrőn át figyeljük ezt a témát, akkor aki átlép az országhatáron, annak a konkurencia szűkebb értelemben Európa, de egy bizonyos szint után már konkurencia az egész világ. Konkurencia az indiai, a brazil, az amerikai, mindenki, velük kell versenyre kelni.  Ezért mondom, hogy a kulturális kormányzatnak óriási felelőssége van.  A kortárs jazz, vagy a népzene támogatása igen elenyésző. Ugyanakkor jónéhányan bejárjuk a világot. Ugyanezt csinálják például különböző szimfonikus zenekarok is, csak nekik más a hátterünk. A mára már felfutott norvég jazz jó példa. Jó zenészek, és be tudtak kapcsolódni a világ vérkeringésébe. Az ő esetükben a norvég állam segíti a zenészeit, például útiköltség és honorárium támogatással. Manapság itthon is vannak már próbálkozások például a Nemzeti Kulturális Alapon keresztül. De azt gondolom, hogy annak aki már letett valami komolyat az asztalra, nem biztos hogy ugyanebben a támogatási rendszerben kellene szerepelnie.

BK: Hol zenélsz jelenleg, milyen formációkban?

HK: Sok projekt van jelenleg. Van egy új népzenei trió Lovász Irén népdalénekessel, ahol elektromos hangszereket használunk az autentikus énekhang mellett. A zenekarban  Mizsei Zoltán (az LFZE tanára) a szintetizátoros-énekes, én pedig a KORG Wavedrum-jain játszom – ez a Groove & Voice trió. Nagyon izgat ez a hangzásvilág is, ami igen komoly zenei szabadságot jelent. A gyári programozást át tudom írni, ezzel új hangzásokat létrehozni.  Játszom még Orosz Zoltán harmonikással. Van egy Átváltozások című produkció (3 duó, és a végén egy kvartetté alakul, az állandó ember  mindig én vagyok), velük novemberben játszunk Madridban. A duók egyébként nagy kedvenceim. Az Átváltozásokban játszom Lantos Zoltán hegedűművésszel, Borbély Mihály szaxofon művésszel és a tHUNder Duo-ból Dörnyei Gáborral. A tHUNder Duó  jelen pillanatban egy nagyon sikeres formáció. A második félévben láthatóak leszünk a London Drum Show-n, az Opole Ütős Fesztiválon Lengyelországban, az Adams Ütős Fesztiválján Hollandiában,  és ha igaz, megint felléphetünk Amerikában is. Nem szabad elfelejteni Alegre Correa nevét sem, akivel szintén zenélünk duó formációban. A rock és a pop műfajban is tevékenykedem, Zoránnal most is játszom (immár 22 éve), Tátrai Tiborral a mai napig megmaradt a barátság, vele szintén turnézom. Ez most a magyar vonal.

BK: Mit gondolsz a kompromisszumokról a zenésztársakkal való kommunikációban, esetleg a zenén belül?

HK: Lehet hogy könnyű erre a válaszom, mivel a könnyed pop műfajtól kezdve a kemény rockon keresztül, a reneszánsz zenén át, sok mindenhol megfordultam. Nem jó, ha az ember kompromisszumokat köt. Nagyon kell ismerni az adott a stílust, mi fér bele a műfajba. Azért persze lehet feszegetni, vagy tágítani. Például a legutóbbi Zorán Müpa koncerten olyan improvizációs részek hangzottak el, amik egy jazz fesztiválon is megállták volna a helyüket.

BK: Milyen hangszerparkod van jelenleg, milyen hangszereket használsz?

HK: Egy óriási váltás zajlott le, mert a Tycoon cég endorsere lettem. Ez egy vadonatúj szerződés, az első garnitúra már meg is érkezett: a nagy hangszerek (conga, djembe, cajon, bongo), a kis kézi hangszerek még úton vannak. Ezek világszínvonalú hangszerek. Velük egy szoros kapcsolat alakult ki, az elmúlt pár hónapban. Ehhez nagy reményeket is fűzünk. Amerikában nagyon jó a promóciójuk, és Ázsiában is, de Európában még nem annyira. A tHUNder Duo-ból mindketten a Tycoon endorserei lettünk. Úgy néz ki, az egész világon népszerűsíteni fogjuk a céget. A másik változás a cintányéroknál van. A Zildjian-nal szerződtünk Gáborral mindketten, ők is fontosnak gondolják ezt, ez gyökeresen megváltoztatta az eddigi hangszerparkomat.

BK: A zárókérdésem az lenne, hogy mit tanácsolsz egy kezdőnek, aki ezt a hangszert szeretné választani?

HK: Egyrészt, hogy nagyon sok élő koncertet nézzen meg testközelből. A közvetlen közelről megtapasztalt energiák, egy egész életre meg is határozhatják a kezdő a sorsát. A mostani generációnak minden ott van, mindenhez hozzá lehet jutni. Rengeteg oktató videó van az interneten, ez egy aranybánya! Egy utolsó gondolat a fiatalságnak: éjjel nappal gyakorolni! Ha valaki ezt komolyan gondolja, akkor ez elengedhetetlen.

Budai Krisztián (e-mail: krx.krx@gmail.com; http://krxternational.blogspot.com)

Egy legendás ütőhangszeres duó: Horváth Kornél és Allegre Correa. Forrás: Gramofon-archív