Ütős kis beszélgetések 17. - Major Bence

Major Bence ütőhangszeres előadóművésszel az Alma mater, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának erkélyén, az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiája jóvoltából Budai Krisztián beszélgetett Amszterdamról, a Mezzóról, a Concertgebouw-ról, nyári kurzusokról, a gyakorlásról, fejlődésről, a családról, és még sok minden másról is egy kellemes nyári délutánon.

Budai Krisztián

G: Mikor és hogyan ismerkedtél meg az ütőhangszerekkel?

MB: 4,5 évesen vittek el a zeneiskolába előkészítőre, mert otthon a serpenyőkön, tányérokon és mindenen, amit csak lehetett ütni, doboltam. Megunták, elvittek zeneiskolába - természetesen ütőre -, gondolták, hátha... És onnantól kezdve kezdett megtetszeni ez az egész. Jól is ment már az elejétől, szerettem is csinálni, úgyhogy ez az első ismerkedés elég egyenes ívű volt.

Major Bence

G: Kihez kerültél, ki volt az első tanárod?

MB: Vasas Józsefhez kerültem, aki egyébként a mai napig ott tanít a zeneiskolában.

G: Melyik zeneiskola volt ez?

MB: A szombathelyi Bartók Béla Zeneiskola. Ő egy tökéletes zeneiskolai tanár, aki megszeretteti a gyerekekkel a hangszert, a zenét. Sokat kamaráztunk nála, jó volt a társaság is. Nyolc évig jártam oda, közben fúvószenekaroztam már három év után. Voltunk a zenekarral turnén Hollandiában, és van egy képem, amit tizenegy évesen csináltam egy torony mellett, a mostani Central Station környékén. Régen kikötő volt ott, azt a tornyot látták meg a hajósok először, amikor kikötöttek Amszterdamban. Később készült egy másik kép, ugyanott, amikor huszonnégy évesen koromban állást kaptam Amszterdamban. Sosem gondoltam volna, hogy ez lesz.

G: A Bartók Béla Zeneiskola után merre vitt tovább az utad?

MB: A Művészeti Szakközépiskolában folytattam a tanulmányaimat, Szarvas Magdolna tanárnőnél, aki szakmailag mindenképpen nagyon sokat nyújtott. Itt érettségiztem, és az egyik országos ütőhangszeres versenyen találkoztam Szabó Istvánnal (későbbi tanárommal), ugyanis ő zsűrizett.

G: Ez Miskolcon vagy Pesten történt?

MB: Már Pesten, 2007-ben, ha jól emlékszem. Ott találkoztam először vele, már ott nagyon szimpatikus volt, ezért jöttem Debrecenbe felvételizni.

G: Akkor ez a találkozás segített téged a választásban?

MB: Igen, egyértelműen. Jöttem meghallgatásokra, órát venni, és az is tetszett, és emberileg is egy ilyen tanárra, mentorra volt szükségem. A sikeres felvételi után idekerültem, két évig itt tanultam. Aztán elmentem egy órára Amszterdamba, de nem tudtam kimenni felvételizni. Azt mondta az ottani tanár, hogy semmi gond, csak hagyjak ott egy DVD-t. Ez így is történt, kaptam egy meghívást, hogy folytassam ott a tanulmányaimat. Itt a harmadik évem lett volna az alapképzésből, ott elölről kezdtem el tanulmányaimat.

G: Tehát a kettő ment párhuzamosan?

MB: Igen, majd amikor lediplomáztam itthon átvettek át oda mesterképzésre.

G: Miért Amszterdamra esett a választás? Miért Hollandia?

MB: Csige Attila, szaktársam és barátom is volt már ott órán, ő is küldött ki DVD-t, csak jó dolgokat mondott, bár ő végül is nem ott kezdte meg tanulmányait. Körbenéztem külföldön, azzal szűkítve a kört, hogy angol nyelvterület jöhetett szóba, Hollandia gyakorlatilag annak számít, és az ország is  szimpatikusnak tűnt. Nem elhanyagolható, hogy a Royal Concertgebouw Orchestra Amsterdam, ahol azóta már játszom is, egy nagyon jó zenekar. Akkor még csak annyit tudtam, hogy ez az egyik legjobb szimfonikus zenekar és egy-két ember nevét ismertem már. Amikor kint voltam egy órán, nagyon megtetszett az intézmény, a hangszerpark, fantasztikus volt az egész. Nagy lehetőségek vannak ott, gondoltam megpróbálom. De alapvetően tanulni terveztem csak kimenni, nem gondoltam, hogy ott fogok élni.

G: Hogyhogy mégis maradtál a tanulmányaid után?

MB: Két év után felvételt nyertem több ifjúsági zenekarba, ezek révén megnyílt egy-két lehetőség. Kaptam meghívást professzionális zenekarokba is, aztán elkezdtem próbajátékokra járni. 2013-ban felvettek a Helsinki Rádiózenekarba. Elkezdtem ott játszani, és egy évre rá nyílt egy lehetőség a Concertgebouw-nál, oda is fölvettek, úgyhogy inkább az utóbbit választottam, akkorra már magánéletem is oda kötődött.

G: A zenekarban milyen szólamot, szólamokat szoktál játszani?

MB: Papíron mind a hárman szólamvezető, szóló játékosok vagyunk. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy mindhárom játsszuk szólóállásokat, de az egyik kolléga idősebb, és mivel ő már végigjátszotta a repertoárt, mi fiatalabbak lehetőséget kapunk a nagyobb szóló állásoknál. Egyébként pedig van egyfajta rotáció: ha például egyik évben én játszom Sosztakovics VII. szimfóniájában, akkor a következő évben más játssza a szóló állást. Így fordulhatott elő, hogy a Petruskában játszottam már minden szólamot, a próbajáték állások nagy részét is. (Például: Seherezádé, Bolero, Sosztakovics VII. szimfóniája, Petruska, Lady Macbeth).

G: Ütős szempontból mi volt a legnagyobb kihívás a zenekarban?

MB: Minden hét kihívás. A legnehezebb talán az a Mezzo élő közvetítésein, DVD felvételeken vagy nagyobb turnékon, esetleg a Carnegie Hallban, Tokio Suntory Hallban, és bécsi Musikvereinban. Itt ha még kis szólama van az embernek, még azt is oda kell tenni, mert nem minden nap játszhatsz ott, meg a zenekart képviseled. Még jobban kell figyelni.

G: Hogy állsz a tanítással? Most is ebből az apropóból vagy itt Debrecenben, hiszen kurzust tartottál az Ifjú Zeneművészek Nyári Akadémiáján. Milyen volt itt kurzust tartani?

MB: Hasonló élmény volt, mint legutóbb, csak talán jobban elfáradtam. Köszönhető ez annak is, hogy több időt osztottam be, mint amennyivel számoltam. Próbáltam a srácokkal is együtt játszani egy több tételes művet, de ez sok időt elvett. Mindenkinek járt 2x30 perc, ami összesen alapból 19 óra volt 5 nap alatt. Ehhez jöttek még az egyéb kamarapróbák, és Edgard Varése Ionisation című művének próbái, melyeken én vezényeltem. Természetesen gyakorolnom is kellett, erre már tényleg nem maradt túl sok időm. A Nyári Akadémia hallgatói hasonlóan érdeklődőek, információéhesek voltak, mint korábban. Egész nap csak gyakoroltak, tanultak volna. Összességében jó élmény volt, szeretek idejönni, szeretek itt tanítani. Szoktak felkérések jönni nyári kurzusokra Olaszországból, Spanyolországból. Pár évig tartottam is kurzusokat mindenfele, de többet ér a családdal itthon maradni nyáron, minthogy elmenjek valahová jól „lebombázni” magamat intenzív kurzusokkal. Ide viszont szívesen jövök.

G: Össze tudnád hasonlítani az itthoni és a hollandiai oktatást?

MB: Mind a kettőnek vannak előnyei, és hátrányai. Mindkét helyen különböző emberek vannak, de attól függ minden, hogy mire van igény. Én ott zenekari zenével és kamarával foglalkozom. Próbajátékok zenekarban vannak, ami igazából egy állásnak számít szerződéssel, így könnyebb elindulni. A zenekari zenészekre ott igen nagy az igény. Itthon kicsit kevesebb a lehetőség, mert kevesebb próbajátékot is tartanak. Itt mindenki több szóló darabot játszik, esetleg kamarazenével is többen foglalkoznak.

Hogyha azt nézem, hogy ki jön hozzánk felvételizni, ott is nagyon vegyes a felhozatal. Onnantól. hpgy az embert fölveszik egyetemre, nem csak a tanáron múlik a siker, hanem a saját energia befektetésén is. Talán annyi különbség van még, hogy ha külföldre mész továbbtanulni, akkor tudod, hogy ezért vagy ott. És ez nagyon tisztán megvan az ember fejében: Azért vagyok ott, hogy tanuljak, és nem másért. Azért hagytam otthon a családomat, barátaimat. Itthon az ember maximum egyik városból a másikba megy. Az is lehet, hogy ez csak nálam volt így és biztos nem fekete-fehér az egész, embere válogatja. Tehetségek vannak itt is, ott is, ebben nincs különbség. A többi azon múlik, hogy az ember mennyit tud ezen dolgozni, meg hogy mik a lehetőségek az adott helyen. Hollandiában például egy Dunántúlnyi területen 18-19 millió ember él. Ez talán a versenyszellemet még jobban kialakítja, mert ha az ember lemarad, akkor nehéz boldogulni.

G: Egy kicsit nézzünk szét a te ízlésvilágodban. Van kedvenc darabod?

MB: Ahogy az idő múlik, ez folyamatosan változik. Igaz, hogy amit fiatalabb koromban szerettem, azt szeretem most is, csak nem áll már olyan közel hozzám. De a Mahler szimfóniákat mindenképpen szeretem, ez az egyik leggazdagabb zene, amivel az ember találkozhat. Van, amikor minél egyszerűbb zenére vágyom. Kedvenc darab nincsen, minden zenére nyitott vagyok. Mindenképpen örülök, ha a zenekarral Kodályt, vagy Bartókot játszunk.

Major Bence (Fotó: Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiája - Debrecen)

G: Műsorra szokott kerülni nálatok?

MB: Igen, szoktunk játszani. Egy kicsit talán büszkeséggel tölt el, mert ez egy magyar zene, és mindenki szereti. Legutóbb körülbelül két hónapja játszottuk a Háry-szvitet.

G: Vannak rajtad kívül magyarok a zenekarban?

MB: Magyar nincs, de van egy első hegedűs, akinek az édesanyja ’56-ban jött Hollandiába. A kolléganőm tud magyarul, a gyerekei már nem. Viszont szoktak visszajárni a Balaton környékére, majdnem minden évben.

G: Mit tanácsolnál egy kezdőnek, aki ezt a hangszeres területet szeretné választani?

MB: Keressen egy zeneiskolai tanárt, aki inspirálni tudja őt, és megszeretteti a zenét. Ha még később is úgy érzi, hogy érdekli a dolog, és a gyakorlás nem szenvedés számára, hanem érdeklődésből fakad, szeretettel csinálja a „dolgos” részét is, akkor keressen fel minél több tanárt, minél több ember véleményét hallgassa meg. Mert végül az ember rájön, hogy nincsen jó és rossz, ízlések vannak - persze azért vannak szabályok, amiket be kell tartani, a végén a közös pontok mindig kirajzolódnak. Amíg az érdeklődés, és a szeretet megvan a tanulás, a hangszer iránt, addig rosszul nem választhat. Fontosak a jó tanárok, a jó szociális környezet, jó kollégák megléte. A saját példámból kiindulva a munkát nem lehet lerövidíteni, elkerülni. És csak hajrá, hajrá!