Ütős kis beszélgetések 14. - Sárkány Bertalan (Meinl Percussion)

Sárkány Bertalan ütőhangszeres zenésszel Budai Krisztián a debreceni Campus Fesztivál utolsó napján a közgazdaságról, a Mary Popkidsről, a Margaret Islandről, Orfűről, a Meinlről és még sok minden másról beszélgetett.

Budai Krisztián

G: Mikor és hogyan kerültél kapcsolatba az ütőhangszerekkel? Édesapádnak mekkora volt ebben a szerepe?

SB: Elkerülhetetlen volt a találkozás. Édesapám ütőhangszeres kamaraművész, a most már Kossuth-díjas Amadinda ütőegyüttes alapítója, ütőhangszeres tanár.

A szüleim szándékosan nem az ütőtanszakra írattak a Marcali Zeneiskolában, furulyáztam, trombitáltam, de valahogy mindig a folyosó végén lévő ütőteremben kötöttem ki. Végül beiratkoztam ütőre apához. Elkezdtük a munkát a szokásos tananyaggal, de a technikai gyakorlatokból nem igazán sajátítottam el a kívánt tudást eleinte. Dacoltam a rendszerrel és apával is, fontosabb volt a foci.

(Fotó: Barta Imre)

Viszont nagyon sokat tanultam a kamarazenéről, a csapatban ütőzésről. Édesapám jó érzékkel találja meg az egyensúlyt az oktatás és a szórakozás között, remek hangulatú kamaraórákon vehettem részt. Nagyon korán megismerkedtem ott olyan emberekkel apa tanítványai közül, akik aztán később elismert zenészek lettek. Például Buti Szilárddal, aki a Baseli Szimfonikusok első ütőse, Gazdag Janival, akivel a debreceni egyetemről jól ismerhetitek egymást, Gájer Bálinttal, aki ütősként kezdte, majd énekesként folytatta, de sok más nevet is tudnék említeni. Ő általuk ismertem meg a kamarazenélést, így kerültem közel az ütőhangszerekhez.

Nyáron apa mindig szervezett ütős táborokat, ahol egy vidéki kisvárosba nemzetközi szinten is ismert zenészek érkeztek kurzust tartani. Váray tanár úr Győrből állandó vendég volt, Szendőfi Péter és Horváth Kornél is többször megfordult nálunk Marcaliban. Kornél egyedi technikája, muzikalitása felébresztette bennem a világzenei ütőhangszerek iránti érdeklődést.

G: A zenei pálya nem lett volna ekkor logikus gondolat?

SB: Megfordult a fejemben, hogy konzervatóriumba jelentkezzek. A szüleim intelme volt erre a válasz: “Elég egy zenész a családban, és jobb lesz az neked, ha elmész közgazdaságot tanulni”. Visszakerültem Pestre, elvégeztem az egyetemet, lediplomáztam, kétszer is. Otthon azt mondták, hogy ha meglesz a diplomám, azt csinálhatok, amit akarok. Úgyhogy most éppen azt csinálom, amit akarok, ütőhangszeres lettem. A – megjegyzem jogos - szülői kezdeti szkepticizmust felváltotta az elismerés. Én tényleg ezt szeretem. Régebben dolgoztam bankban fél évet, de sosem éreztem jól magam. Elkezdődtek ugyan a zenekarozások, de ekkor még az egyéni koncepciózus gyakorlás szóba sem került, engedtem, hogy történjen, aminek történnie kell. A gyakorlás később jött, mikor rájöttem, hogy az a fejlődésem alapköve. Azért gyakorolsz, hogy majd a színpadon később szabadon és jól érezhesd magad.

(Fotó: Barta Imre)

G: Hol lehet téged látni-hallani?

SB: Az elmúlt két évben nagyot fordult velem a világ. Nagyon örülök, hogy több zenekarral is együtt játszhatok, ezért nem győzök köszönetet mondani zenésztársaimnak. És felhívni a figyelmet arra, hogy az ütőhangszerek mennyiféle stílusban lehetnek az élő zene részei. Örülök, hogy egyre több ütős szettet látok a színpadokon.

Játszom a Mary PopKids zenekarban, amelynek minden koncertjén ott vagyok. Ezen kívül talán állandó vendégzenésznek, közreműködőnek nevezhetem magam a Margaret Island és az Ivan and the Parazol zenekarokban. Szoktam még fellépni a remek Bohemian Betyársszal és a Muriel zenekarral, illetve örülök, hogy az utóbbi időben színházi munkákban is volt szerencsém részt venni, ami régi álmom volt.

G: Prioritás is van a zenekaraid között ezek szerint?

SB: Nem prioritásnak nevezném, hanem inkább egy konzekvens hozzáállásnak. Első a saját zenekar: ha éppen nem játszik a PopKids, a legnagyobb örömmel megyek Margaretezni, Parazolozni. Így szép ez az egész. Megvan ennek a rendje, hogy mikor kivel játszom. Itt van nekem a Meinl Percussion ütőhangszer gyártó cég, több szett hangszerem van a városban, ami nagyban megkönnyíti a próbák és fellépések logisztikáját. Tavalyelőtt még sajnos előfordult, hogy a hangszereim a színpad alatt aludtak Orfűn éjjel. Úgy volt, hogy a konténerben lesznek, de elfelejtették a fesztiválos pörgés közepette bepakolni. Szerencsére ez ma már a múlté.

(Fotó: Hegyi Júlia Lily)

G: Minden ütőhangszeres más-más módon közelíti meg a játékot, más jellegzetességgel bír. Te hogy jellemeznéd magad?

SB: Ez hasonló, mint mikor megkérdezik a zenekart, hogy milyen stílusú zenét játszik. Persze egyenesebb az útja annak, aki ennek a népes hangszercsaládnak valamelyik jellegzetes hangszerére „specializálódott”. Ezek az ütőhangszeresek számos más hangszeren is remekül játszanak. Az én megközelítésem nem kifejezetten tradícionális, inkább az egyes tradicionális népzenei elemeket vegyítem a saját megközelítéseimmel. Próbálok minél szélesebb látókört kialakítani. Például rendszeresen találkozom kollégákkal (ők javarészt a barátaim is), akik egy-egy hangszerhez, stílushoz nagyon értenek. Volt olyan időszak, amikor egyszerre jártam Szendi Gáborhoz kongázni, Tar Gergőhöz cajonozni, Smuk Tomihoz darbukázni és Horváth Kornélhoz is jártam a speciális ütéstechnikája miatt. Ezek az órák mindegyike rendkívül inspiratív volt, éreztem, ahogy tágul körülöttem a tér, rengeteget fejlődtem. Azt gondolom, hogy önmagam, az összes kedvenc ütősöm és tanárom játéka egyszerre képezik az én ütőzésemet. Fontos ismerni a hangszerek és ritmusok tradícióját, de nem szégyen új köntösbe ölteni ezeket. Erről mindig eszembe jut Kornél, ahogy a sheckerén, vagy a pandeirón játszik, zseniális. Megbarátkoztam a gondolattal, hogy mindegyik hangszer nagymesterének lenni egyszerre lehetetlen, de ha valaki fejleszti magát, akkor mindenfajta gyakorlás, tanulás magára a játékra, annak egészére van jó hatással. Épp ezért nem esem pánikba, ha éppen egy adott nap nem jut minden hangszerre időm. Leginkább popzenei projektekben játszom, az igazán izgalmas ide beépíteni az ütőhangszereket, és a világ különböző tájainak ritmikáit. Az utóbbi időben sokat kísérletezem, hogy bizonyos nyilvánvaló szituációkban ne a kézenfekvő hangszerekhez és ritmusokhoz forduljak, hanem valami újat találjak ki.

G: Hogyan alakult ki ilyen jó és közeli kapcsolatod a fent említett német hangszercéggel?

SB: Már az első ütőhangszeres órám óta lépten-nyomon Meinl hangszerekbe botlottam, volt nálunk a zeneiskolában is. Tisztán emlékszem a Meinl cabasára, sheckerére. Hogyan vált szorosabbra a kapcsolat? Van egy Z-Drums nevezetű remek ütős csapat, Géra László Gésával az élen, akivel úgy kerültem kapcsolatba, hogy ő is volt nálunk apukám ütős táborában kurzust tartani. De nemcsak tanított, hanem mesélt nekünk a Meinl hangszerekről is, hogy, mennyire jók a körülmények és milyen közvetlen a kapcsolat a művészek és a gyártó közt. Azóta nagyon jó barátok lettünk, ahogy a Z-Drums oszlopos tagjaival, Perger Gusztyval és a Pusztai Csabival is. Ez nekem már akkor nagyon szimpatikus volt. Gésával megkezdtük a közös munkát, általa találkoztam a Meinl hazai munkatársaival, Angler Ákossal, Szabó Zolival. Gésa mellett ők és UFO (a Tam Tam Dobcentrum munkatársa, remek ütős) segítettek abban, hogy a portfólióm kijusson Németországba. Aztán élőben találkoztam is a cég anyaországbeli munkatársaival a Budapest Music Expón. Volt egy közös vacsora, ahol a hazai endorserek voltak jelen, és te nem voltál ott... (nevet) Nagyon jól sikerült, utána elmentünk még egy kicsit közösen szórakozni. A személyes ismertség fontos volt, hogy tudják, kinek adnak hangszereket, kik azok, akiket a márkával azonosítani fognak az emberek. Ezután jött a válasz, hogy alkalmasnak találnak a feladatra, ennek hihetetlenül örültem! Nekem fontos, hogy ne csak mint hangszergyártókra, hanem mint barátokra tudjak tekinteni. Akkor te és Mogyoró Kornél voltatok a cég magyar művészei.

G: Most a hangszereidről beszéljünk egy picit. Érintettük is már a beszélgetésünk során, kettő helyen tárolod őket. Milyen szettet, szetteket használsz?

SB: Van egy mondat, amiben egyre inkább hiszek: „Kézben van a sound”. Azt tartom jó hangszernek, amit ha megütök, érzem a közvetlenséget, a közös rezgést. Az első dolgom volt, hogy rendeljek egy quinto, konga, tumba szettet a Meinl Marathon típusból, annak is az Exclusive szériájából. Nagyon meg vagyok elégedve a hangjával. A djembém a Floatune szériából való, fantasztikus basszus hangja van. A cajonom a Solea Line típusú, amelyet Spanyolországban készítenek. A régebbi konga szettem – én már a Meinl céggel való kapcsolatba lépés előtt is az ő hangszereiket használtam – pedig a Fibercraft széria része, üvegszálas. Turnékra kiválóan alkalmas, bírja a gyűrődést. A bongóm is ehhez a szériához tartozik. A legújabb szerzeményem egy tambora, ami egy dominikai népi hangszer. Jelenleg is ennek a technikáját tanulom. A test mindkét oldalán bőr van, egyiken kézzel játszanak, a másikat pedig verővel ütik, klassz merengue-ket lehet vele játszani. Ez egy merőben más játékstílus, mint amit eddig megszoktam. Azzal kísérletezek éppen, hogy ezt a hangszert hogyan tudom beépíteni az általam játszott zenékbe.

Az előbb említetteken kívül használok még egy Taku Hirano Hand-Bale timbalest, illetve egy álló fa testű surdót is. Ez a surdo valójában egy alsó tam hangját reprodukálja, annyi különbséggel, hogy funkciójában inkább effekthangszer. Jelenleg ezeket használom, de ennek a történetnek nincs még vége, folyamatosan lapozom a katalógusokat, nyitva tartom a szemem és a fülem.

Az a célom, hogy a hangszereimen megtaláljam a számomra legjobb hangzást. Hozzáidomul az ember keze, mert hallja, hogy mit akar kihozni belőle.

(Fotó: Hegyi Júlia Lily)

G: Van kedvenc ritmikád, amihez gyakran visszatérsz?

SB: A tumbao alapritmust szerintem minden afro-cuban zenével foglalkozó zenésznek ismernie kell. Ez egy univerzális ritmus, a modern latin zene kiindulópontja. Mostanában azonban elkezdtem újabb irányokba keresgélni, például a rumba irányába. Voltam Takács Marcinál, aztán összeültem Tar Gergővel játszani, hogy valamivel közelebb kerüljek ehhez a stílushoz, ami rendkívül izgalmas, nagyon mély, voltaképp egy életstílus. Persze lehet hozzá kottákat találni, de az sosem lesz olyan… Sok videót nézek, de nyilván az a legjobb, ha az ember eljut ennek az őshazába és ott tapasztalat révén tanul. Régóta tervezem. Szóval mostanság próbálok a tradicionális ritmusok felé kitekinteni. Talán úgy tűnhet, koncerteken ebből keveset hasznosítok, de szélesíti a perspektívát. Ha tanulok valami újat, az hatással van a játékomra. A sima 2/4 dob beatet is ezerféleképpen lehet megütni, hát még a tumbaót!

G: Mit tanácsolnál egy kezdőnek, aki ütőhangszereken szeretne tanulni?

SB: Az elmúlt évben elérkezettnek láttam az időt, hogy átadjam a megszerzett tudásomat másoknak is, elkezdtem tanítani. Nagyon érdekes, hogy a tanítás által mennyit tanulok én is magamról, illetve arról, hogyan lehet egyszerre élményt, technikai tudást, autentikus érzéseket átadni. Rájöttem mennyire fontos a tanórán és a konkrét gyakorlatokon kívül a zenehallgatás. Nagyon fontos és első lépés az ütések elsajátítása. Ha megszólalnak az ütések, az már fél siker. Mert ezeket megfelelő sorrendbe rendezve elsajátíthatók az alapritmusok. Ha valaki hallgat tradicionális zenét, attól pedig folyamatosan egyre ízesebb lesz a játéka. Persze nehéz, mert sosem lesz olyan érzés, hogy „kész”, „most már minden megy”. Rengeteg fajta ütőhangszer létezik. Én pont ezt szeretem benne, mindig tanulhatunk valami újat. Mindenkinek megvan a saját gyakorlási metodikája, én általában egy-egy hangszeren hónapokat vagyok képes gyakorolni, míg más egy 3 órás gyakorlás során előre megszabott időközönként hangszert cserél. Ebben az időintervallumban bemelegít, kongázik, függetlenít, csörgőzik, triangulumozik. És beszélgessetek sokat a zenéről, az mindig inspirál engem is!